A játéknak mindig vannak váratlan fordulatai...
Én már közel hatvan éve egy játékot játszok, és ma
harminc és, hogy nem egyedül, és nem csak ketten játszunk! Van egy húszon hét
fiatal lányunk Natali aki már megtalálta, hogy kivel játssza a játék ját… Így
otthon ülhetünk boldog szülő létére, akik elkísérték lányukat az életnek a
hosszú, rögös útján. Ma reggel korán keltem, hogy meglepjem az én Tomomat, aki
harminc éven át mellettem állt eddig ebbe a játékba, ami egy fantasztikus dolog
szerintem. A hűtőben semmit sem találtam, mert tegnap végül nem vitt el Tom
vásárolni, így azt tervezzem, hogy mindjárt gyorsan lesétálok a sarki kisboltba.
Gyorsan letusoltam és felöltöztem. Az egyik kedvenc csíkos blúzomat vettem fel
a kardigánommal és a fekete szoknyámmal, bele bújtam a szandálomban és halkan
kiosontam az ajtón, hogy ne, hogy felébresszem Tomot! Ő mindig későn fekszik le
és későn kell, én ebben pont az ellentétje vagyok, ami néha nem jó dolog
valljuk be. Tehát csendben kiosontam az
ajtón és sikerült úgy bezárnom, hogy még én is alig hallottam. A lépcsőházban
is próbáltam hangtalanul közlekedni. Magamhoz képest gyorsan leértem. Soha se
voltam oda a lakóparkokért, mindig egy kis kertes házat szeretem volna, saját
kertel, gyümölcsfákkal, de Tom nem volt ez a típus mindig az egyszerűségre
törekedett és nem volt az a tipikus remetefajta se, így maradt a lakópark az
összeköltözéskor. Amikor kiléptem a
házból végre kaptam levegőt és beszippanthattam az édes tavaszi virágillatot! A
város végén van a lakópark ahol lakunk, így még kertünk is van a többi lakóval,
amit szépen ápolunk és védünk! Igazából javarészt csak én dolgozok, rajta ha
nincs túl sok ihletem a festegetéshez, és a virágok mindig meghozzák a
festéshez a kedvem és az ihletem. Ki
sétáltam az utcára és a bolt felé vettem az irányt. Nem lakunk messze a
bolttól, össz vissz két sarok a jázmin és a kamilla. Valamiért nagy forgalom
volt, biztos valaki valami zsúrt tart, az utcánkba négy kis gyerekes szülő is
van. Nagyon aranyosak, meg kedvesek, meg szívesen szoktam rájuk vigyázni, de
néha azért nálam is betelik a pohár… A
boltnál szerencsére nem voltak sokan. Egy nagyon kis aranyos bolt, elégé bohém
a kinézete. Piros ajtó és piros ablakkeretek, belül rózsaszín függöny lóg be a
kirakatba, a falai baba kékek. Nagyon kis aranyos bolt szerintem. Most csak
viszont kenyeret, tejet és felvágottat vettem le a polcról és ki a hűtőből,
(nem vagyok túl nagy konyha művész, úgyhogy érj ebe Tom egy pár szendviccsel)
majd oda sétáltam a kedves eladó kislányhoz, akivel jókat szoktunk beszélgetni.
- Jó reggelt Emily néni! Hogy van? – mosolygott rám Lizi
és elvette a kenyeret és a többi dolgot, hogy zacskóba rakja.- Önnek is Lizi! Köszönöm a kérdést remekül!
- Most jut eszembe! Boldog házassági évfordulót!- mondta kedvesen.
- Köszönjünk! Mennyi lesz?
- Hétszázötven. – vette el a pénzt és adta a csomagocskát.- További szép napot! –köszönt el.
- Önnek is! – és kiléptem a bolt ajtaján. Nagyon kedves kislány, igaz ma nem volt túl beszédes kedvében, múltkor órákat regélt a barátjáról és a szerelmükről és hozzám fordult tanácsot kérni, én meg öreg fejjel elmondtam neki a már ősi tapasztalataimat, amin jókat mosolygott, sokat változott a világ az óta randevú terén. Hogy én, hogy szeretnék újra fiatal lenni és újra átélni az első szerelmet! Aj-jaj, már kilenc óra, néztem le a karórámra! Rohanni kezdtem, ahogy csak bírtam, mert a cél ugye az ágyban reggeli volt és Tom kilenc és tíz között kel! Próbáltam minél gyorsabban szedni fájós lábaimat. Már elértem a jázmin utca sarkára erős fájdalom nyilallt a mellkasomba és az aszfaltra zuhantam.
